„A közös munkának induló út során a kitűzött célt változatos, az adott helyzethez legmegfelelőbb módszerekkel értük el. Nem csak a felületeket karcolgattuk, hanem a kérdések gyökeréig mentünk el; nem csak az eszköztáram bővült, de meg is változtam, így lett a munkából valós út.
Kiírható a kapu fölé: ki itt belép, hagyjon fel a látszatokkal, valós útra vállalkozzon.” (VZ)
____
„Nem vártam el, hogy valaki más helyettem megoldja az én problémámat, de egyedül nem voltam képes szintet lépni. Magányos farkas szakértőből szervezeten belüli játékossá kellett fejlődnöm. A felismerésben, beismerésben és a feladatokban mind rendkívüli támogatást és szakértelmet kaptam Hajnitól, az egyéni és a csoportos foglalkozásokon egyaránt. A kérdések néha fájdalmasak, nehezek voltak, de minden pillanatban biztos voltam benne, hogy haladunk. A munka végeztével a profi tanácsadás és a megfelelően kiválasztott célok mentén valódi eredményeket, konfliktus mentesebb kapcsolatokat, értékesebb együttműködéseket, feszültség mentesebb munkaközeget kaptam.” (DD)
____
„Szirtes Hajni egyéni coachingján 2016 során vettem részt, egy olyan időszakban, amikor úgy éreztem valaminek változnia kell az életemben.
Néhány találkozó után világossá vált számomra, hogy Hajni női programja segíteni fog jobban megismerni magamat, viselkedésem, reakcióim okait. Minden egyes találkozó során Hajni mintha ráérzett volna, hogy milyen témában kell elmélyülnünk. Hajni széleskörű tudással rendelkezik, amelyet az adott helyzetben alkalmazni is tud. Megértő, érzékeny és közvetlen személyisége hozzájárult ahhoz, hogy könnyebben megnyíljak olyan témákban is, melyeket korábban mélyen magamba zártam.
Ajánlom mindenkinek Szirtes Hajni programját, aki valóban változtatni szeretne életén, akinek fontos, hogy megismerje saját magát, és hogy önmagát kerek egészként fogadja el.” (FJ)
____
„Mindig alig várom, hogy mehessek Hajnihoz, mert előrevisz, feltölt, kikapcsol, és szembesülök olyan dolgokkal, amelyekkel korábban nem! Nagyon szeretem, hogy őszinte és imádom a közös munkát!” (KSz)
____
„A legnehezebb döntési helyzetek egyike a döntésképtelenség, ami előállhat olyan esetben is, amikor túl sok opciót kell mérlegelni. A lehetőségek szűkítésében fontos a kompetens konzultáció, az elméleti modellezés. Ilyenkor szoktuk elfelejteni, hogy a modellek részei vagyunk mi magunk is. Szerepünket a modellekben akkor lehet figyelembe venni, ha nem csupán a megoldandó probléma szakértő konzulensét keressük, hanem egy olyan „szemlélőt“ is bevonunk, aki képes az adott döntési helyzet, és benne személyünk szerepének vizsgálatára. Hajnihoz akkor fordultam, amikor a megszokott konzultációs lehetőségeim akadozni kezdtek, hovatovább ellehetetlenültek. Az első találkozásunknál meglepett, hogy milyen gyorsan megértette az aktuális problémahalmazomat. Az említett helyzeteket nem kellett a szükségesnél hosszabban körbejárni összefüggéseik átlátása érdekében.
Kérdései lényegretörőek, a helyzet tisztán látásához elengedhetetlenek voltak. Tükrözték jártasságát a gazdasági döntéshozatal területén. A problémahalmazhoz kötödő személyes viszonyomat térképezte fel gyorsan és hatékonyan.
Hajni, már a következő találkozásunkkor határozottan tudott a megoldás irányába fordítani. Azokat a (néha már majdnem kellemetlenül) érzékeny pontokat volt képes érinteni, amelyek változtatása nélkül nincs kiút. Érzékeny pontokat talált és érintett gondos szakértelemmel. Ezért érzem, hogy nagyon jó vele dolgozni. “
Holló Csaba
feltaláló